Juhász Ádám
|
Juhász Ádám 2009-ben végzett a Moholy Nagy Művészeti Egyetemen, azóta a neve egybeforrt az egyedi tervezésű hangulatvilágító lámpacsaládokkal.
- Miért éppen lámpacsalád tervezésére adtak a fejed?
 
- Valójában mindig is volt valamiféle megmagyarázhatatlan vonzódásom a világítótestek felé. Ez már gyerekkorom óta látszik. 2009-ben diplomáztam a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fémműves hallgatójaként, ahol diplomamunkám alkalmával egy hangulatvilágító lámpacsaládot terveztem. Különböző organikus, áttört struktúrájú formacsalád tervezése volt a célom, melyek sajátos szerkesztettségükkel önmagukban is jelentős látványt nyújtanak.
 
Elsősorban a világítótestek által létrejött vizuális élmény tartottam fontos és leglényegibb szempontnak, mely nagyban múlik a világító tárgy megjelenésétől, annak textúrájától és a közvetlen környezetében lévő felszínre gyakorolt hatásától. Szerkesztettsége a természeti spirálok jelenségéből épül fel, és ugyanolyan formában vetíti ki a fényt a környező felszínekre. A továbbiakban ez határozta meg az elkövetkező másfél év munkálatait, azóta folyamatosan különböző térbeli geometriai formákkal kísérletezem, eltérő strukturális megoldásokkal, elsősorban sík lemezekből, sík alkatrészekből. Azóta folyamatosan több projekten és megrendelésen dolgozom, mely általában szintén egyre újabb és újabb kísérletezésekhez, és újabb formaalakításokhoz vezetnek. Így született a tavalyi évben a legújabb termékcsalád is, amely a Hexa nevet viseli, azóta is nagyobb példányszámban folyik a gyártása, és folyamatos elismerés övezi. 
 
- Honnan jön az ihlet egy mű létrehozásához? 
 
- Számomra a formálás, a síkban való leképezésen alapszik, a téri geometria és annak felületének kétdimenziós világán, a formát alkotó görbék egyenesként való értelmezésén. Élek és abból kialakuló síklapok egyesítésével, sorozatával, lényegében bármilyen bonyolultságú izgalmas formaalakítások is megvalósíthatóak, illetve számtalan gömbölyű testforma felszínének leképezésére is lehetőség nyílik, szinte méretkorlát nélkül. Ennek szellemében az ihlet általában egy tárgy létrehozásakor több geometriai kísérletből adódik az éppen meghatározott cél és alapanyag tulajdonságait figyelembe véve.  
 
- Hol lehet veled találkozni, vállalsz esetleg egyedi megrendeléseket is? 
 
- A jövőbeli célom magyar tervezőként és később gyártóként a folyamatos egyedi projekteken kívül, több olyan szerethető termék tervezése, elsősorban világítótesteket beleértve, mely a gazdasági és esztétikai szempontokat szem előtt tartva sikeresen eljut a célközönség felé. Általában egyedi megrendeléseket is teljesítek az aktuális helyhez és igényekhez mérten. 
 
2011.08.01
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 19., szombat

Ivó, Milán
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.