Miskolc egyik legrégebbi ma is működő vendéglátóhelye a Déryné Presszó. A belváros hangulatos, kerthelyiségekkel borított sétálóutcácskája, a főutcáról nyíló Déryné utca Széchenyi úthoz közelebb eső végénél találjuk.
A Déryné Presszó terasza az ország első magyar nyelvű kőszínházára néz. A művészek, diákok és más bohém társaságok körében már a múlt század első felében is nagy népszerűségnek örvendett, pultja (melyet azóta már felújítottak) az 1920-as évek elején még a színházban szolgálta a szomjazókat. Szerencsés elhelyezkedése folytán mindig is a belváros kedvelt találkahelyének számított, hiszen a zsongó-kavargó főutcától mindössze pár lépésre várta és várja a betérőket, s szinte minden miskolci megfordult már errefelé.
A közelmúltban jelentős felújításon esett át a patinás helyiség, de rögtön meg is nyugtatnék mindenkit, szerencsére hangulatából mit sem veszített. Viszont igazán megszépült, belső tere nyugalmat áraszt, kevésbé zsúfolt, mint egykor, egyszóval határozottan kellemes. A Déryné utca sétálóutcává válása után pedig nem volt többé akadálya a kerthelyiségnek sem, így amíg szép az idő, kint is letelepedhetnek a vendégek, összesen majd’ kétszer akkora helyen, mint korábban. Napközben egy jó kávé, vagy estefelé egy hideg fröccs vagy sör mellett magad is megpihenhetsz náluk, a hét bármelyik napján.
Déryné Presszó
Miskolc, Déryné u. 2.
Nyitva tartás: V–Cs: 09–23h; P–Szo: 09–02h

Urbitális Majális 2012 Budapest, 2012. május 1 - 31.
Bogarak, lepkék, madarak Győr, 2012. május 3 - 31.
Pestújhelyi Napok 2012 Budapest, 2012. május 11 - 20.
Tavaszi Művészeti Fesztivál 2012 Bp Budapest, 2012. május 11 - 26.
Francia Filmtavasz 2012 Bp Budapest, 2012. május 17 - 20.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek