Az első maga a téma, a rövid, de véres grenadai kaland, amelyre talán kevesen emlékeznek, az azóta felnőttek pedig talán azt sem tudják, mi a tök is volt az. A hidegháború utolsó felvonásaként a kicsi, de festői karibi szigeten hirtelen kommunistabarát kormány került hatalomra, amely kubai egységeket „hívott” az országba, és ez a lépés már sok volt az amúgy is agresszív külpolitikát folytató Reagan-kormánynak, amely ezután némi veszteséget is szenvedve lerohanta az országot és felszámolta a kis létszámú kubai kontingenst. Eastwood ezt a véres - de például az iraki háborúhoz képest pikniknek számító - kalandot mutatja be egy csapat újonc és kiképző őrmesterük szemszögéből. Az őrmester, Tom Highway szerepét a rendező persze magára osztotta, és az egész életét a tengerészgyalogság kötelékében töltött, Koreát és Vietnamot megjárt férfi Eastwood tipikus, klisészerű, mégis megunhatatlan alakítása, az amerikai mozi egyik achetípusa, a magányos, másokkal csak kényszerből szövetkező westernhős klasszikus példája - igaz, ezúttal tengerészgyalogos egyenruhában.
 
Highway számára a kemény szolgálatban töltött évek után az új feladat, az újoncok kiképzése is számos nehézséggel indul. Az őrmester nehezen boldogul a nem túl sok szakértelemmel rendelkező tisztikarral, és a kiképzendő szakasz tagjairól sem lehet sok jót mondani. Abban, hogy a film inkább közepesre sikerült, Eastwood későbbi beszámolói szerint hatalmas szerepe volt a hadseregnek, amely - bár rengeteg feszerelést biztosított - foylamatosan beleszólt a forgatókönyvbe és az egyes jelenetekbe is, de a Halálhágó ettől még így is az egyik modern klasszikus a háborús filmek között.

Forrás: Est.Tv Magazin